Nehezen, de végül megtaláltuk Róma leghíresebb piacát a Campo de' Fiori piacot. Köszönhető ez mondjuk annak, hogy elmentünk térkép nélkül egy olyan városba, ahol a helyiek a saját nyelvükön kívül csak ritka esetben szólalnak meg máshogy, illetve, hogy gondoltam a Tripadvisor majd segítségemre lesz. Hát persze, amint beírtam, hogy hova mennék, egyből elkalauzolt a város másik felébe, úgyhogy hagytuk inkább, amikoris egy idős fodrász papa és a neje, útbaigazítottak kézzel lábbal és némi angol motyogással. A lényeg, hogy meglett, bár első látogatásunkkor majdnem lemaradtunk a piacos részről, merthogy csak délután kettőig van nyitva. Mondjuk azt hétfőtől szombatig, reggel hattól. De a sziesztát be kell tartani! Két nap után erre mi is rájöttünk..
A tér neve magyar fordításban Virágok mezeje. Ennek magyarázására két elmélet is létezik, az egyik szerint 1456-ig nem volt lekövezve a placc, a másik szerint a híres római hadvezér és politikus, Cnaeus Pompeius Magnus csaja, Flóra itt lakott. Az előbbi realistább, mert jódarabig rendszeresen elöntötte a Tiberis, de ha romantikus vonalon mozogsz, akkor nyugodtan memorizáld az utóbbit.
Anno a Terrina nevű szökőkút állt a tér közepén, de az kicsit benézték, mert alig volt valami vízsugár, úgyhogy 1889-ben el is bontották, hogy inkább a téren 1600. február 17-én megégetett Giordano Brunónak emeljenek szobrot(Tudod, ő volt az a figura, akit a derék inkvizíció máglyára küldött, mert eretneknek tartották a tanait. Persze bebizonyosodott, hogy nem beszélt hülyeségeket, de bőven tudunk ilyen sztorikat felsorolni. Óh, te csodás középkor.. ). Amúgy magán a téren 1869 óta működik zöldség és halpiac, azelőtt hétfőnkén és szombatonként lópiacos móka volt. Na, mi halat nem láttunk, de zöldséget, gyümölcsöt, olajakat, fűszereket és rengeteg elképesztően menő élelmiszert igen. Meg persze pakikat i love Roma cuccokkal. De ezekről beszéljenek inkább a képek.
Fontos megemlíteni, hogy igazán low budget megoldás egy laza ebédre, a Forno Campo de' Fiori. Hidd el, a közelben tevékenykedő olaszok mind ide járnak enni, úgyhogy ha nekem nem hiszel, akkor nekik azért mégis. Csodás pizzák, aprósütemények és szendvicseik vannak. Ultramenő, hogy mindig más például a pizzafelhozatal, mert azt tesznek rá, amiből megfelelő minőséget kapnak. Így nem ritka a cukkinivirágos vagy a padlizsános pizza sem a szokásos prosciuttos és egyéb kegyetlen feltétek mellett. Állati jók, és vicces módon kilóra van a pizza. Tehát megérkezik a pultba egy hosszúkás alakú pizza, te a két kis kezeddel elmutogatod a helyi bobinak, hogy mekkorát kérsz ebből, aztán a másikból is, ő becsomagolja neked és a kasszánál az idős olasz bácsinál fizetsz. Az, hogy hol eszed meg, az a te dolgod, de minden sarkon van egy templom, aminek a tövébe leülhetsz. Nyugi, az olasz is ugyanezt csinálja, legyenaz menedzser vagy utcaseprő. Kezet meg majd mosol jól valamelyik szökőkútban, mert nyilván abból sincs hiány. Szóval, ha arra jársz, eszedbe ne jusson kihagyni. Mi kb naponta meglátogattuk.
Ne feledd a játék még péntekig tart! 100 gr Campo de' Fiori fűszerkeveréket nyerhetsz, igazából tök könnyen.
Kövesd a blogot a közösségi oldalakon is!